<< vissza az első oldalra
 

Motivációs, lelkierő- és mentáltréning vállalkozóknak, értékesítőknek

 

A szubsztancia foglalkozás, tréning
(Szubsztancia: Az adott létező lényege, az amitől a dolog, az ami.- Lényegi létező.)
Speciális, motivációs, lelkierő- és mentáltréning. NLP-vel is.
(A hatékony gondolkodás és cselekvés modelljeinek, eszközeinek és technikáinak készlete. Olyan gyors és hatékony technika, amely végén a résztvevő elkezd azon dolgozni, hogy megvalósítsa, valós céljait)

 
     
 

Vállalkozóknak, munkahelyi vezetőknek, értékesítőknek befektetőknek. Családosoknak és egyedül állóknak.

Mindazoknak, akik tudatosan szeretnének olyan belső erőt és tartást kifejleszteni magukban, amely lehetővé teszi képességeik aktiválását, az önérvényesítést.

Vezetői pozíciót betöltőknek, befektetőknek - a legjobb időben meghozott, jó döntésekért.

Ügyfélkapcsolatokkal, értékesítéssel foglalkozó munkatársaknak is különösen hasznos.

Magánembereknek is tartalmas útmutatással szolgál harmonikus emberi kapcsolatokhoz, a tartós nyugalmi állapothoz, a belső békéhez. A stresszmentes életvitelhez.

     

Speciális, mert tematikájában is minden korábbi önismereti és motivációs tréningtől eltér.

Speciális, mert a résztvevő felismeri és feldolgozza sikertelenségei, kudarcai valós okait. Azok érzelmi hatásait. Megtanulja, hogyan érheti el céljait. Hogyan küzdheti le az akadályokat, a kudarcot, a félelmet. Hogyan lehet mindig nyugodt, békés és türelmes. (stressz mentes)

Speciális, mert lelkierőt ad, fejleszti a mentális képességet.

Speciális, mert a résztvevőt nem csak a munkahelyi sikerekben, a döntéseiben, üzleti tárgyalásokon segíti és fejleszti, hanem az élet, a kapcsolatok minden területén.

 
     
 

A Szubsztancia foglalkozásokon, tréningen megtudjuk, megtanuljuk hogyan hozzuk felszínre rejtett képességeinket, a tudást, a tapasztalatot, hogy ezeket az értékeket a mindennapok kihívásában is a leghatékonyabban tudjuk felhasználni.

     

Ahogy az óceán egyetlen hulláma magába vonhatja az óceán minden erejét.
Egy kis hullám az óceán felszínén még nem igazán erős, ám ugyanez a hullám már nagy erőre tesz szert, ha kapcsolatba lép a mélyebb vízrétegekkel.

Egy hullám akár az egész óceán erejét magába vonhatja és végtelen erővel törhet a magasba.

Az elme (a gondolatok összessége, a gondolkodás folyamata) a lét óceánjának hulláma. (Lét és létezés. Egység és polaritás.)
Mindenkiben ott a lehetőség, a korátlan erőre, energiára, intelligenciára és a belső békére.
A lélek, a tudatalatti és az elme, a gondolat ereje, az óceán ereje.

 
     
 

Hogyan aknázhatjuk ki ezt a bennünk rejlő, szunnyadó hatalmas életerő energiát?

Mindenki képes elérni, ha fejleszti elméjének tudatos képességét.

     

"Amit magunk mögött hagytunk és ami előttünk áll, mind apróság ahhoz képest, ami bennünk rejlik."

(Emerson)

 
     
     
     

A szubsztancia foglalkozásokon és azután is tisztábban látja és meg tudja fogalmazni céljait, szükségleteit;

Képes lesz gyorsan és bátran dönteni ( befektetések, kapcsolatok , célkitűzések)

Képes lesz többet elérni élete minden területén (párkapcsolatok, család , stb.)

Ki tudja bontakoztatni az újonnan feltárt képességeit, készségeit.

Tudatosabban tud reagálni a változásokra a munkájában és magánéletében egyaránt.

Mindez elvezet a munkahelyi és a magánéleti sikerekhez, a személyes, a vállalkozói, befektetői és vezetői megelégedettséghez.

Megtanulja hogyan ismerje fel, erősítse és használja mentális képességét az eredményes tevékenység, a siker a harmónia szeretet és a lelki béke érdekében.

Hogyan tudja fenntartani a lelkes, motivált állapotot, hogy jövedelme , teljesítménye és emberi kapcsolatai kiegyensúlyozott, fenntartható legyen? Hogyan lehet mégis mindig, békés nyugodt és stressz mentes?

A Szubsztancia foglalkozás, tréning beindítja a személyes fejlődés mentális folyamatait. A tréningen tanultak és az ajánlott technikák, rendszeres alkalmazása fokozza a foglalkozások, egyébként is fenntartó hatását .

     

Transszal a siker útján.

(Transzállapot: Amikor elérjük a relaxáció mély szintjét, és a tudati nyugalmat, a testünket nagyon, nagyon nehéznek fogjuk majd érezni. Ez az elnehezülés a fo jele annak, hogy az agyhullámaink bétáról alfára váltanak, amint elérjük a transz-állapotot. A transz-állapotot a mély fizikai és mentális relaxáció okozza. Semmi különös vagy természetfeletti nincs ebben. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy a testünk alvási állapotba került, miközben a tudatunk teljesen éber.)

Minden zseni transzállapotban alkot.

A szubsztancia foglalkozás és tréning után, zseniális piaci szereplővé válhat.

 
     

A Neuro-Lingvisztikus Programozás, három egyszerű gondolatot foglal magába.

Neuro: Azt az alapgondolatot fejezi ki, hogy minden magatartás és az érzékelés neurológiai folyamtokban gyökerezik.
Lingvisztikus(nyelvi): Azt jelzi, hogy a nyelvet használjuk gondolataink és viselkedésünk strukturálására.
Programozás: Azokra a módszerekre utal, melyeket célunk elérése érdekében, gondolataink és tetteink szervezésére alkalmazunk.

A NLP gyakorlati gondolkodásmód.
A hatékony gondolkodás és cselekvés modelljeinek, eszközeinek és technikáinak készlete.

Pl.: Hogyan rendszerezzük azt, amit hallunk, érzünk, és hogyan dolgozzuk fel, szűrjük át a külső világot érzékszerveinken keresztül. Szűrője megváltoztatásával megváltoztathatja világát is.

     

 

     
 
 
 

www.szubsztancia.hu     Minden jog fenntartva.